Egy különös fotózás kulisszatitkai

Tamás sok táncost és tornászt fotózott már mindenféle versenyeken, műteremben, vagy fellépéseken, mégis a kedvenc képeim tőle azok voltak, mikor fitneszes lányokról készített lisztes sorozatot. Már hónapokkal ezelőtt szöget ütött a fejemben, hogy milyen is lehetne ugyanezt a sorozatot légtornászokkal reprodukálni. Gyorsan meg is írtam neki az ötletem, és láthatóan érdekelte is. Viszont a kivitelezés nehézségekbe ütközött. A stúdiójában sajnos nem volt felfüggesztés. Sokat agyaltunk rajta, hogy lehetne megoldani, mert a plafon enyhe boltívei nem tették ezt lehetővé. Próbálkoztunk ugyan mindketten találni egy ügyes mesterembert, de ugye ebben az országban ez nehéz feladat, pláne egy különleges küldetésre. Nem is vállalta senki. Tehát marad az egyetlen lehetőség, az állványzat felállítása.

Közben vége lett a nyárnak és hirtelen október lett. Már kezdtem letenni bakancslistás tervemről, mikor egyszercsak felvillant telefonomon az üzenet, hogy akkor pár nap múlva tudok menni a lisztes fotózásra, Tamás szerzett állványt. Nyilván első gondolatom az volt, hogy tök jó, de most hogy fogyok le 3 nap alatt 5 kilótJ Aztán próbáltam elnyomni ezt a nyomasztó gondolatom azzal, hogy mindenre ott van a photoshopJ De persze őrült fogyókúrába kezdtem, végülis jobb később, mint soha, és a strandszezon előtt se kezdem hamarabb. (Mondjuk kéneJ) Miután elcsendesedett bennem a diétapánik, végtelen izgatottság fogott el, és elkezdtem agyalni a ruhán. Tamás kifejezetten kérte, hogy testszínű dresszben legyek, a lábak pedig szabadon. Ez megintcsak megijesztett, hiszen sok olyan póz jutott eszembe, amit nem a karikán, hanem az azt fellógató hevederen végzek, és csak a térdhajlattal kapaszkodom. Ha nem védi semmi a bőrt, elég komoly esély van rá, hogy csontig bevág a heveder, pláne ha mozgok is közben. Ezt mindenképp szerettem volna elkerülni, ezért vadul elkezdtem kutatni vastag testszínű harisnya után a neten. Ez nem egyszerű művelet, főleg ha az ember először pontosan azt sem tudja mit keres. Aztán a képtalálatokból rájöttem, hogy az ritmikus gimnasztikás lányok hordanak néha ilyen lábfej nélküli harisnyát. De sajnos csak online rendelést tudtam volna leadni, és a kiszállításra már nem volt idő. Így megpróbáltam a jó öreg Decathlont, ami már sokszor kihúzott a pácból, ha gyors segítségre volt szükségem. Most sem lett másképp. Egy kedves eladó srácnak mutattam mit szeretnék, és ő javasolta, hogy nekem inkább korcsolyás leggingset kéne vennem. Mondjuk nálunk nincs éppen, de Budaörsre menjek ki (csúcsforgalomban végülis csak a fél életem megy el az úttal) és ott van minden méret. Tehát megkezdődött a hajsza a harisnyáért és a harc a budapesti dugóval. De meglett, és tökéletes! Később akár versenyekre és fellépésekre is hasznos és szép kiegészítő a kosztümhöz. a lábam megmenekült.

Mivel már rengeteg táncos, rúdtáncos és légtornás fotózás volt a hátam mögött, tudtam, hogy nagyon alaposan fel kell készülni egy ilyenre. Ha az ember nem tervezi el előre mit fog ott csinálni, milyen elemeket pózokat szeretne viszontlátni a képeken, nagy bajban és zavarban lesz a kamera előtt még egy egyszerű mezei fotózáson is. Pláne egy olyanon, ami tele van nehezítő tényezővel. De mik is voltak azok? És miért sokkal bonyolultabb egy légtornás fotózás egy sima táncos fotózásnál?

Elöször is a karika igen huncut kis eszköz, ami egy pillanatra sem szeret egy helyben maradni, forog, leng rángatózik már egy apró kis levegővételtől is. Tehát szegény fotósnak nagyon résen kell lennie, mint egy ugrásnál, hogy pont akkor villanjon el a vaku, stb. Emiatt a modellnek is sokáig ki kell tartani egy pózt, ami nehezebb spárgáknál, erőelemeknél elég megterhelő. Ajánlatos ezért olyan elemeket vinni, amik 110 százalékosan be vannak gyakorolva, és még álmunkból felketve is kisujjból rázzuk ki. Mondjuk ez nekem nem mindig jött össze, vittem 2-3 új elemet is, de a szerencse mellettem állt és túléltem az edzőm, Lilla segítsége nélkül is. Mondjuk előtte már jópárszor elkapott ezeknél az elemeknél, de ha újra választanom kéne nem biztos, hogy bevállalnám az újonnan tanult gyakorlatokatJ Mindenképp jó döntés volt, hogy a nehéz trükköket az elején letudtam, amikor az erőm még tartott. De általában a fotókon a legegyszerűbb pózok mutatnak legjobban, mert ezeknél az ember nem erőlködik, szép lesz az arc is, és könnyednek tűnik az egész. A végén ezekre is marad idő, ez igazi jutalomjáték volt, tehát kezdőknek is bátran ajánlok egy ilyen fotózást, csak arra kell figyelni, hogy tényleg ne vállalják túl magukat, vagyis a tudásunknál alacsonyabb szintű feladatokat válasszunk, hogy ne legyen esés vagy sérülés. Főleg, ha edző nélkül megyünk el egy ilyen fotózásra. De természetesen legjobb, ha ott van az edzőnk, aki segít.

Nehezítő körülmény volt még a karika csúszása, hiszen az első adag lisztcunami után alig tudtam fogást találni rajta. Nedves kendővel törölgettük közben a bandázsolt karikát, de a végére a víz-lisz kombóból aranyos kis nokedliket gyúrtam a szerre. A hajam is tele volt kedvenc ételemmel. Gondolkoztam is azon, hogy otthon majd megeszem, de annyira beleragadt, hogy erről hamar letettemJ Cirka másfél órás tusolás, hajmosás, hajrángatás, tépkedés, egy tubus sampon, és egy tubus balzsam után végre kicibáltam a hajamból a makacs nudlikat. Persze ha rögtön balzsammal próbálkoztam volna ez hamarabb sikerül, de fogalmam sem volt mi lehet a leghatásosabb a nudlik elleni csatában. Aki volt már ilyen fotózáson, most biztos nagyon röhögJ

A liszt egyébként kenyér formában nagyon élvezetes, de miközben szórják az emberre telemegy vele füle, orra, szeme, szája.... és ez nem olyan kellemes, de kibírható.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez volt életem legkönnyebb fotózása, pedig volt már pár kihívás. Mikor Balatonon a 40 fokos kikötőben próbáltuk megmászni a pódiumos rudat, de az izzadság miatt másodpercenként kellett törölni, mert állandóan lefolytunk róla. Vagy mikor a mínusz 10 fokban Pallagi Roland fotóművésszel felmentünk a budai hegyekbe balettos képeket készíteni és a spicc-cipőm hegyén visítva csúsztam lefele a jeges-havas domboldalon egy szál tüllszoknyában. A háttérsztorik és a werkfotók vagy videók általában elég viccesek. Olykor nagyon küzdelmesek és kimerítőek, de egy-egy ilyen fotózás örök emlék marad. Ráadásul az eredmény mindenért kárpótol.

Tehát jótanácsaim összefoglalva, ha légtornás fotózásra mentek:

1. Válasszátok ki azt a fotóst, akinek nagy gyakorlata van táncos fotózásokban (Tamást kiemelten ajánlom, mert maximalista, kitűnő szeme van hozzá és nem utolsósorban nagyon jó fej, tehát végigröhögöd a fotózást, amikor a karika épp nem nyomja szét a hátadJ)
2. Alaposan készüljetek fel! Mentsetek le legalább 20-25 olyan képet, ami tettszik, írjatok össze olyan pózokat, amiket szeretnétek megörökíteni.
3. Informálódjatok a körülményekről: helyszín, mennyi idő áll rendelkezésre, stb.
4. Kérjetek segítséget az edzőtöktől! Ha ő nem ér rá, mindenképp vigyetek magatokkal egy barátot/barátnőt, aki segít irányba forgatni a karikát! (Készüljön fel, hogy ő is nyakig lisztes lesz)
5. Testszínű vagy fehér dresszben menjetek, az mutat jól a képen! Szükség esetén szerezzétek be a fent említett testszínű harisnyát, de jobb ha a lábak fedetlenek maradnak!
6. Kipihenten menjetek, mert százszor annyira elfáradtok majd, mint egy órán
7. Előtte mindenképp gyakoroljátok el az összes pózt, amiket visztek majd
8. Fél órába körülbelül 5 fotó fér bele, tehát én javaslom, hogy legalább egy órát fizessetek be! Ugyan nem a legolcsóbb fotózás, de megéri, és úgyis több, mint 5 pózt szeretnétek majd megcsinálni, ha már ott vagytokJ
9. Ha nincs saját karikátok, bele kell kalkulálni még a bérlés költségeit is! http://artpole.hu/arak/
10. Nem minden elemet fogtok megcsinálni, amit megterveztetek, de sose bánkódjatok, hogy mire nem jutott idő, hanem annak örüljetek, amik sikerültek!

Köszönöm Morvai Tamás az élményt, hogy valóra váltottad régi álmom, és a csodálatos képeid! A fotók az alábbi linken megtekinthetők: http://artpole.hu/galeria/lisztes_aerial_hoop_fotozas/