Sosem késő elkezdeni!

A Szamos cukrászdába beszéltünk meg találkozót. Egy finoman elegáns, feltűnően csinos tavaszi ruhában lépett oda hozzám. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy én a szokásos sportos hétköznapi ruhámban vagyok. Egy gyönyörű apró cserepes virággal érkezett, hogy felköszöntsön névnapom alkalmából. Majdnem hanyatt estem a meglepődöttségtől.  Még erre is gondolt.

Rögtön belecsapunk a közepébe, és persze mi más is lehetne először a téma, mint a rúdtánc. Gyöngyi lelkesen kezd mesélni nekem az első lépésekről…

Gyöngyi - A rúdtáncot 10 hónappal ezelőtt kezdtem. Férjemmel hazafele tartottunk egy olasz körútról, mikor kezembe akadt egy rúdtáncról szóló újságcikk. Arra gondoltam, hogy elég sok a szabadidőm mióta a gyerekek nagyok, és nem igényelnek már akkora törődést. Ahogy hazaértem az olasz útról felkerestem a legközelebbi stúdiót.

Csilla - Milyen volt az első órád?

Gy - Először stretching (nyújtás, a szerk.) órára mentem, csak körbeszaglászni a stúdióban. De ahogy láttam félszemmel a rúdtánc órán edzeni a lányokat, nem bírtam magammal, azonnal ki akartam próbálni. Az első rúdtánc órám nagyon kellemesen telt, először csak könnyebb körlépéseket csináltunk. Többen mondták, biztos fájni fog, de semmi kellemetlenséget nem éreztem. Ez ma már persze másképp van, sok gyakorlatnál le kell győznöm a fájdalmat, de megéri. Figyelek arra, hogy óvatosan szoktassam magam a nehezebb elemekhez, a korom miatt jobban kell vigyáznom a testemre, az ízületeimre. Ráadásul nem rendelkezem sportolói múlttal, a rúdtánc előtt soha semmit nem csináltam. Gondoltam eljött az ideje, hogy foglalkozzak kicsit a testemmel.

Cs - Miért nem az úszás vagy mondjuk a tenisz?

Gy - A tudatlanok merészségével vágtam bele. Nem tudtam mire vállalkozom. Ez nem könnyű sport, de az edzőknek köszönhetően fokozatosan egyre jobban fejlődtem, és rengeteg sikerélményem volt már az elejétől kezdve. Egyszer csak az edzőm feldobta, hogy nem akarok-e elindulni egy versenyen. Örömmel igent mondtam.

Cs - Hogy készültél a versenyre?

Gy - Ahogy közeledett a nagy nap, egyre komolyabban edzettem. Egyébként is naponta lejárok a stúdióba, ha éppen nem edzeni, akkor a társaság kedvéért. Ám a verseny előtti két hétben már naponta részt vettem magánórákon is. Ezalatt volt pár holtpont. Egyszer az edzőm még haza is küldött, mert olyan fáradt voltam, hogy a rudat se bírtam megtörölni. Szegény kétségbe is esett, mi lesz, de megnyugtattam, hogy általában a legnehezebb helyzetekben szoktam a legjobban teljesíteni.

Cs - Hogy zajlik egy átlagos nap az edzésen?

Gy - Mindig tanulok valamit. Ha meglátom az egyik lányt, hogy csinál egy új trükköt, megkérem, hogy próbálja nekem is megtanítani. Az edzőtársaim rengeteget segítenek, amiért rettentő hálás vagyok. Elsőre elég nehéz a mozdulatokat leutánozni. A legtöbb nem megy azonnal, csak később fog megérni. Lehet egy nagy nevetés lesz a vége, mert még korántsem tartok ott, de mindig próbálkozom. Teljes mértékig úgy fogom fel, mintha egy játszótéren lennék. Nem görcsölve. Ha még valamit nem tudok, akkor még nem vagyok érett rá…

Cs - Van olyan elem vagy mozdulat, amiről azt gondolod, hogy sose fog menni?

Gy - Egyelőre nincs! Agyban úgy érzem, hogy nincs akadály. Persze mikor ott vagyok, a testem azért szól, ha valaminek még nincs itt az ideje. Folyamatosan feszegetem a határokat, mindig apró lépésenként fejlődöm, nem azonnal érek el óriási eredményeket.  Sokszor hirtelen születik meg egy-egy elem, amit már régóta gyakorlok. Néha úgy érzem ezt nem is én irányítom, csak úgy megtörténik. Persze állandóan figyelem a technikát, hiszen olykor, ha az ember egy centivel feljebb fogja meg a rudat, vagy kicsit lejjebb teszi a lábát, az már óriási eredményekhez, változáshoz vezethet.

Cs - Sugárzik rólad, hogy az élet minden területén kiegyensúlyozott és boldog vagy. Jól látom?

Gy - Életem fő műve a család. Két csodálatos gyerekem van, a férjem, Tibor (dr. Bódi Tibor, a szerk.) szájsebész főorvos, aki mindenben támogat. Rendkívül nyitott ember, akkor is biztatott mikor belevágtam a rúdtáncba.  Az élethez kell szerencse, de sokat kell dolgozni a kapcsolatokon, ápolni kell őket.  Nagyon szeretem az embereket, mindenkiben meglátom a jót, az érdekességet. Emberi kapcsolataimban fontosnak tartom a megfontoltságot. Csípőből soha nem tüzelek. Időt adok mindennek, hogy leülepedjen. Mindent megérlelek magamban.

Cs - A sportban is ilyen tudatos vagy?

Gy - Ugyanúgy, mint az életben, igyekszem a sportban is alázatosnak lenni és alkalmazkodni. Mindig elfogadom, amit az edző mond. Nem kötelező ott lennem.  Szeretem, ha edzés közben inkább a negatív dolgokra hívják fel a figyelmem, nem tör le a kritika, sokkal inkább épít. Versenyszellem nem él bennem, egyedül azt tartom szem előtt, hogy én jól érezzem magam. Nem tudok a többiekre versenytársként tekinteni. Örülök más sikereinek, ha valami szépet látok, inkább gyönyörködöm benne, mint irigykedem.

Cs - Mi volt a verseny visszhangja?

Gy - Már nem kell magyarázkodnom, hogy mit is csinálok. Rengeteg telefont kaptam. Sokan kérdezték hol lehetne engem megnézni, vagy hol próbálhatnák ki a rúdtáncot. A saját korosztályomból is többen érdeklődtek, akik eddig csak szemeztek ezzel a sporttal, de még nem merték kipróbálni.

Cs - És a család hogy reagált?

Gy - Édesapám 80 éves, sajnos nem tudott feljönni a versenyre, de videón megmutattam neki az előadásom. Leírhatatlanul boldog és büszke volt rám. A férjem nagyon gondoskodó ember, annyira féltett, hogy meg se merte nézni a produkciót. Lányom megdöbbenve állt elém: „Anya, én nem is gondoltam, hogy te ilyenekre képes vagy, mától nagyon fogok izgulni érted.” A fiam pedig megijedt, ha ilyen komolyan fogok foglalkozni a rúdtánccal, akkor otthon ki főz ezentúl.

Cs - Mitől féltél legjobban a versenyen?

Gy - Hogy nevetség tárgya lehetek. Meg akartam mutatni, hogy én nem egy bohóc vagyok, aki kijön a színpadra idétlenkedni, hanem komolyan veszem ezt a sportot. Fontos volt, hogy a gyakorlatsoromat hiba nélkül kivitelezzem. Sokan mondták, hogy úgy izgultak, alig emlékeznek valamire a négy perces gyakorlatukból, de velük ellentétben én nagyon élveztem a színpadi jelenlétet. Többször kitekintgettem, megnéztem a bírókat, a közönséget, és nagyon sajnáltam mikor vége lett. A versenyen mindenkivel összebarátkoztam. Olyan kedvesen fogadtak, mintha ezer éve ismernénk egymást. Igyekeztem én is bátorítani a többieket, segíteni a próbán törölni a rudakat.

Cs - Hogyan tovább? Meddig szeretnéd csinálni a rúdtáncot?

Gy - Eddig nem is nagyon volt időm végiggondolni a további terveket, még ez a verseny sem ülepedett le teljesen. Fejlesztem magam tovább a rúdsport területén, illetve nem hanyagolom el a légtornát (tissue, aerial hoop, a szerk.) sem. Nem számít hány éves az ember, ha egészségesek vagyunk, akkor bármit lehet.

Az interjú elején szerettem volna megkérdezni, mi az a három dolog, ami leginkább jellemző Gyöngyire, de a kétórásra húzódó beszélgetés végére inadekvát lett a kérdés. A válasz egyértelmű volt: SZERETET, HUMOR, HARMÓNIA!... Úgy belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy még a családi ebédet is lekéstem. De kívánom, hogy minden névnapom így induljon! Gyöngyi életigenlése, pozitív személyisége rányomta bélyegét az egész hétvégémre….

További fotókat Gyöngyiről az alábbi linken nézegethettek:

http://artpole.hu/galeria/bodi_gyongyi/